A csapatok közül negyedikként a Red Bull mutatta meg a nagyvilágnak Forma-1-es autóját, az RB16B-t. Az eddigi leleplezések közül talán ezt várták a legtöbben, ugyanis ők az első nagyobb csapat, akik megmutatják, mivel készültek 2021-re – még a címvédő Mercedes sem veszi félvállról az energiaitalosokat, állításuk szerint tartanak tőlük.

Mint azt neve is mutatja, nem sokat változott az előző szezonhoz képest Max Verstappen és újdonsült csapattársa, Sergio Perez versenygépe a szabályok miatt. A Red Bull nem is kerített nagy csinnadrattát, egész egyszerűen közzétették az új autóról készült stúdiófelvételeket.

Festését tekintve szintén alig módosult az RB16B, az újdonságot főként az Aston Martin eltűnése és a Perez miatt érkező mexikói szponzorok megjelenései jelentik.

Bemutatták az F1-est, amelyik elverheti a Mercit 2

Christian Horner csapatfőnök bízik abban, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján – még ha sokat nem is lehetett módosítani az autón – sikerült egy jobb versenygéppel előrukkolniuk. “Azt gondolom, sokat fejlődtünk 2020 során. Meglátjuk, hogy az RB16B-re milyen kihívások várnak a szabályok miatt.”

Az autó első köreit már a holnapi napon megteszi egy filmforgatási nap keretein belül.

Az eddig bemutatott idei Forma-1-es autókat ide kattintva tekintheted meg!