Tavaly október végén kezdődtek meg a tárgyalások a Forma-1-es pilóták fizetésének korlátozásáról. A javaslat 30 millió dollárban maximálná egy versenyző éves fizetését 2023-tól. A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton – becslések szerint – 40 millió fontot kap szezononként.

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke azonban ezt is soknak tartja. “Igen, a versenyzőknek pénzt kell kapniuk, tízmillió feletti összegről azonban szó sem lehet” – árulta el. Az osztrák szakember szerint az istállóknak választaniuk kell, hogy az autók jobbá tételébe fektetnek be, vagy a pilóták fizetésére fordítják inkább a pénzt.

F1: Jócskán megvágná a pilóták fizetését a csapatfőnök 2

Franz Tost

“Szerintem egy igazi versenyző úgy dönt, hogy a fizetésénél előbbre való a versenyautó fejlesztése” – mondta Tost.

A csapatok költségvetésének maximálásáról már korábban döntöttek, ez idén 145, jövőre 140, 2023-tól pedig 135 millió dollár lesz, ám a pilóták bérét nem tartalmazza.