2020-ban a szokásosnál is öldöklőbb küzdelem zajlik a Forma-1-es középmezőnyben, hihetetlenül szoros a verseny, amit kiválóan példázott, hogy a múlt hétvégi Török Nagydíj előtt a konstruktőri bajnoki 3-5. helyen álló három alakulatot, a Renault-t, a McLarent és a Racing Pointot egyetlen pont választotta el (135, 134-134 pont).

Az isztambuli extrém körülmények között lezajlott futam fordulatot hozott, a Racing Point Sergio Perez 2. helyének köszönhetően 154 egységével felugrott a 3. helyre, a McLaren erős kettős pontszerzéssel 149 egységig emelkedett, a Renault viszont betlizett, Esteban Ocon nullázott, Daniel Ricciardo pedig 10. helyével geyetlen pontocskát tett hozzá az addigiakhoz.

Az ausztrál úgy érzi, innentől nagyon sok mindennek kellene összejönnie, hogy visszatérhessenek a 3. helyre.

„Igen, most már mi vagyunk az üldözők, de azért még nem lehetetlen. Van még három futam – ha csak egy vagy kettő lenne, sokkal borúlátóbb lennék. Kár, hogy így átbillentek a dolgok Törökországban, fáj, ezt felesleges is tagadni, de három futam alatt még fordíthatunk.”

„Bár a következő futamok már szárazak lesznek, azért sok minden történhet még” – utalt arra, hogy mind a két bahreini, mind a szezonzáró abu-dzabi hétvégén alapvetően sivatagi környezetben versenyeznek majd.

„A bahreini első kanyar nagyon szűk, lehet, hogy Sergio (Perez) és Lance (Stroll) esetleg kiüti egymást. Majd meglátjuk!”