Eleinte csak az imolai paddockban terjedt pletykaként, hogy Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke nem utazik el Isztambulba, ám nem kellett sokáig várni arra, hogy a híreszteléseket megerősítse az olasz szakember.

Binotto elárulta, hogy a Török Nagydíj idején Maranellóban fog tartózkodni. Ennek okát nem árulta el, ám vélhetően a 2021-es felkészülés jegyében tölti hétvégéjét majd a Ferrari gyárában. Hozzátette, hogy az év végén kihagyhat még néhány futamot.

Egyúttal azt is tisztázták, hogy helyét ideiglenesen Laurent Mekies, a vörösök sportigazgatója veszi át. A francia szakember szerint az év eleji szenvedés után az utóbbi futamokon felívelő formát mutat a Ferrari. “Természetesen nagyon nehéz szezonunk van. Számos versenyen egyre rosszabb eredményeket értünk el, és rájöttünk, hogy súlyos gondok vannak az autóval.”

“Rengeteg időbe telt, mire megtaláltuk az okokat és a megoldásokat, és szeretnénk azt hinni, hogy a nehezén már túl vagyunk. Ha visszatekintünk az utóbbi 3-4 futamra, több technikai újítással is készültünk, egyértelmű, hogy fokozatosan fejlődtünk.”