A koronavírus-járvány és annak gazdasági hatásai miatt tavasszal úgy döntöttek, a Forma-1 jövő évre tervezett nagy szabályváltozásait egy évvel elhalasztják, sőt, 2021-re egyáltalán nem is lehet új autókat fejleszteni, csak az idei modelleket kapnak igen korlátozott frissítéseket.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a jövő évi téli tesztelésre – legalábbis a német Auto Motor und Sport értesülése szerint – mindössze három napot szánnak a sportág vezetői. (Az elmúlt években általában kétszer négy nap volt a téli felkészülés, ezt az idei évre csökkentették kétszer három napra, a 2021-es tervek ennek megfelezését jelentik.)

Az F1 jogtulajdonosa, a Liberty és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egyelőre „normál” naptárral készül 2021-re, de a most még kiszámíthatatlan járványhelyzet miatt jóval rugalmasabban állnak a kérdéshez.

Az Auto Motor und Sport szerint felmerült, hogy a koronavírus szempontjából jelenleg igen rossz helyzetben lévő Melbourne helyett egy másik ausztrál helyszínen rendezzék a 2021-es szezonnyitót, de az is opció, hogy Ausztrália helyett Bahreinben legyen az idény első futama.

Ha Bahrein nyitja a 2021-es idényt, akkor akár a téli tesztelés helyszíne is lehetne a szahíri pálya, amely így összlogisztikai szempontból és az időjárás tekintetében is kedvezőbb lenne, mint a spanyolországi Barcelona vagy Jerez, hátránya persze, hogy az új alkatrészeket, friss fejlesztéseket nem lehetne időben eljuttatni a pályára a háromnapos teszten.

Forrás: auto motor und sport
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Sport tesztelés