Jócskán visszaesett a Ferrari teljesítménye, emellett az sem tett jót az olasz csapat és Sebastian Vettel kapcsolatának, hogy a holtszezonban úgy igazolták le Carlos Sainzot Charles Leclerc mellé, hogy még csak nem is ajánlottak szerződéshosszabbítást a németnek, szó nélkül „elköszöntek” tőle.

A Spanyol Nagydíj időmérőjén már odáig fajult a helyzet, hogy Vettel egyáltalán nem válaszolt rádión a csapatának, csakis egyirányú, alapszintű kommunikáció folyt a csatornán.

A gyenge SF1000-essel egyelőre csak a 2024 végéig lekötött monacói szállítja a dobogókat – némi szerencsével –, eközben a négyszeres világbajnok idei eddigi legjobb eredménye a Forma-1-es Magyar Nagydíjon szerzett hatodik helye, így a pontversenyben is csak a 13. helyen áll öt futam után.

F1: Hamilton bevédte a szenvedő Vettelt 1

Vettel mellett mindennek ellenére kiállt a Mercedes hatszoros világbajnok, a pontversenyben jelenleg is megnyugtató előnnyel vezető pilótája, Lewis Hamilton. „Látom, hogy mostanában nehéz versenyei vannak, de mindössze annyit tudok tenni, hogy megértem, milyen helyzetben van” – nyilatkozta a RaceFansnek a brit. 

„Nem szép, ha egy csapatnál azt mondják neked, hogy nem akarják veled folytatni. Pedig ha csatlakozol egy csapathoz, és jól érzed magad náluk, mindent beleadsz. Úgy gondolom, hogy nagyon jó, hogy ő még mindig így tesz. Próbálja nyomni, segíteni a csapatot. Ez is azt bizonyítja, hogy nagyszerű ember, és még mindig imád versenyezni. Remélem, hogy a következő években képes lesz még nagy dolgokra.”

Hamilton és Vettel évtizedes riválisoknak számítanak, sokáig a német állt előrébb világbajnoki címek tekintetében. Most azonban a mercedeses menetel a hetedik vb-elsőség felé, ráadásul a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat is a pole-ból kezdheti, míg Vettel csak a 11. rajtkockát foglalhatja el a Ferrarival.

Forrás: RaceFans
Kép(ek) forrása: Getty Images