A Forma-1-es pilóták sem lehetnek mindig a helyzet urai a közúton, ezt most Adrian Sutil balesete is bizonyítja. A körülmények egyelőre ismeretlenek, csak a világhálót járták körbe azok a képek, melyek Monacóban készültek.

Információk hiányában az sem tudható, hogy ki a felelős a balesetért, vagy vannak-e sérültek, de annyi egészen biztos, hogy Sutil ritka szupersportautójának komoly javításra lesz szüksége, ha újra szeretné használni.

Az 1995-ös Le Mans-i győzelem évfordulójára adták ki a McLaren Senna LM-et, melyet az angol márka jellegzetes narancssárga árnyalatára fényeztek és az F1-hez hasonló ötküllős felniket kapott. A 800 lóerős, biturbó V8-as motorral szerelt Sennából csak a McLaren leghűségesebb ügyfelei kaphattak.

Adrian Sutil 2007 és 2014 között volt részese a száguldó cirkusznak, ezen időszak alatt a Spykernél, a Force Indiánál és a Saubernél is versenyzett. 2009-ben, az Olasz Nagydíjon elért negyedik helyezése a legjobb eredménye a 128 Forma-1-es futamából.

Összetörte méregdrága sportautóját Adrian Sutil 2

Itt pedig az látható, ahogyan a tréler elviszi a törött McLaren Senna LM-et:

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Supercar Fails (@supercar.fails) által megosztott bejegyzés, Júl 25., 2020, időpont: 12:32 (PDT időzóna szerint)