Bár az elmúlt két napban a Racing Point/Aston Martinhoz kötötték a Ferraritól az év végén távozó Sebastian Vettelt, továbbra is lenne logika a négyszeres világbajnok Red Bull-os visszatérésében, hiszen a csapatnak komoly gondot és hátrányt okozhat a bajnoki küzdelemben, ha a Max Verstappen mellett vezető Alexander Albon nem képes az élen küzdeni – a hollandot két, egymással együttműködő Merci szinte minden esetben le tudja győzni.

Sem a Red Bull, sem Vettel számára nem lenne szégyen az újraegyesülés, de a motorsportfőnök, Helmut Marko újra csak azt mondja, erre nincs esély.

„Már a szezon elejére világossá vált, hogy nem fog hosszabbítani a Ferrarival. Ugyan tudtuk, hogy nem minden megy neki simán ott, de ez meglepett minket. Kár, hogy ez a vége” – mondta a Motorsport-Magazinnak az osztrák.

„De 2021-ben Max Verstappen és Alexander Albon ül majd az autónkban” – szögezte le.

Azért jegyezzük meg, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni a Red Bull háza tájáról származó kategorikus kijelentéseket, hiszen tavaly is hónapokon keresztül fogadkoztak, hogy Pierre Gasly kitölti a teljes idényt, majd pár nappal a legutóbbi ilyen nyilatkozatot követően bejelentették, hogy a nyári szünet után Albonra cserélik a franciát.

Forrás: Motorsport-Magazin.com
Kép(ek) forrása: Getty Images