A Ferrari első teljes éve után rögtön hosszabbított ifjoncával, Charles Leclerc-rel, múlt karácsony előtt egészen 2024-ig lekötötték a monacóit.

A csapathoz 2015-ben érkezett Sebastian Vettel szerződése az idei évben fut ki, a főnök, Mattia Binotto korábban arról beszélt, hogy a némettel is a hosszabbítás a cél.

Kétségessé tette ezt a Scuderia első ajánlata, ugyanis ha hinni lehet a Gazzetta dello Sportnak, április közepén a csapat mindössze egyetlen szezonra szóló, az eddigi 30 millió dolláros fizetést nagyjából harmadára csökkentő tervezetet tett a német elé, amit az állítólag vissza is utasított.

Az olasz sportlap úgy tudja, Maranello most előállt a második ajánlattal: Vettelnek továbbra is „csak” évi 12 milliót kínálnak – állítólag ugyanennyit kap a 2019-ben a pole-ok, a győzelmek és a pontok számában is jobban teljesítő Leclerc is –, de egy helyett immár több szezonról van szó.

Vettel korábban arról beszélt, hogy számára nem olyan fontos a pénz, valamint azt is sokszor elmondta már, hogy úgy érzi, még lezáratlan ügy számára a ferraris munka, hiszen nem nyert velük világbajnoki címet, ezért elképzelhető, hogy így már hajlik az aláírásra, főleg, hogy nincs is túl erős pozícióban, hiszen a renault-s Daniel Ricciardót és a mclarenes Carlos Sainzot is megszerezheti a helyére az olasz csapat.

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Gazzetta dello Sport
Kép(ek) forrása: Getty Images