Olaszország mostanra a koronavírus-járvány által legsúlyosabban érintett országgá vált, így a nemzeti csapatnak számító Ferrarinál kötelességüknek érzik, hogy megpróbáljanak örömet okozni egy jó eredménnyel, mondta a csapatfőnök a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

„Ebben az Olaszország és az egész világ számára nehéz időszakban, egy globális sportág résztvevőjeként kötelességünk, hogy megpróbáljunk mosolyt varázsolni az emberek arcára, akik ugyanolyan izgalommal várják az első futamot, mint mi” – mondta Mattia Binotto.

„A hosszas téli munka, az autó fejlesztése után eljött az idő, hogy meglássuk, milyen a teljesítményünk, mennyire működnek az elmúlt hónapokban elkészült újítások” – folytatta.

A téli tesztelésen a Ferrari nem szerepelt valami acélosan, a csapatfőnök azt mondta, lassabbak a riválisoknál, a motor is gyengébb a tavalyinál, ezért a melbourne-i beharangozóban sem ígért sokat.

„Tudjuk, hogy erősek az ellenfeleink, de azt is tudjuk, hogy ez csak a kezdete egy hosszú idénynek, amelynek során a fejlesztési tempónk, a megbízhatóságunk és a pályán végzett munkánk hatékonysága játszik majd kulcsszerepet. Egységes csapatként készülünk ezekre a kihívásokra, tudatában vagyunk annak, hogy fejlődnünk kell és büszkék vagyunk a szurkolóink támogatására.”

Forrás: Fotó: Getty Images