Russell az e heti tesztelésen, illetve egy héttel később, a 2021-es gumik tesztjén is vezetheti a Mercedest. Ha valaki esetleg azt gondolná, hogy ez afféle vizsga lesz Russell számára, az téved: a tesztek nem arról szólnak majd, hogy a brit pilóta megérdemli-e a gyári Mercedes ülését.
“A kezdetektől fogva mondtam George-nak is, hogy nem vizsgázni jön hozzánk, ez nem egy felmérő lesz” – fogalmazott Toto Wolff csapatfőnök.
“Már tudjuk, mire képes, vagyis ezektől a tesztektől függetlenül a jövő versenyzőjeként tekintünk rá.”
“Megvan a nyers tempója, megvan a tehetsége, megvan a versenyzői intelligenciája. Véletlenül nem lehet GP3-as és Forma-2-es bajnoki címet szerezni, ráadásul mindkettőt újoncként.”
“Nem sok pilóta volt képes erre, a Forma-1-es mérlege is makulátlan. Ez a teszt csak arról szól, hogy még több tapasztalatot gyűjtsön.”
“Semmit nem kell bizonyítania nekünk. És különben is, George-nak szerződése van a Williamsszel.”