A Ferrarinak alapvetően nem volt jó versenye Interlagosban, a gumistratégia nem működött a legjobban, de a futam záró szakaszában, a Valtteri Bottas kiesése miatt elrendelt biztonsági autós szakaszra a 4-5. helyen összekerült Sebastian Vettel és Charles Leclerc.

Az újraindítást követően a frissebb, jobb gumikon lévő monacói a 66. körben megelőzte csapattársát, ám a német ezt nem hagyta annyiban, a 4-es kanyarhoz vezető egyenesen visszatámadott, de még azelőtt elkezdett a pálya széléről befelé húzódni, hogy teljesen Leclerc elé került volna, a monacói pedig nem hagyott még több helyet, összeértek, mindketten defektet kaptak, kiestek a Brazil Nagydíjról.

Közvetlenül a verseny után egyik érintett sem akart érdemben nyilatkozni a történtekről, a versenybírók pedig – ahogy a csapattársak közti incidenseknél inkább szokás – egyiküket sem tették egyértelműen felelőssé, büntetés nem lett az esetből.

Más kérdés, hogy házon belül milyen következményei lesznek a balhénak – a héten a csapatfőnök, Mattia Binotto előtt kell majd felelnie a két pilótának Maranellóban.

“Még nem vizsgáltam meg az ütközést. És nem is akarom ma. Úgy gondolom, hogy a pillanat hevében esetleg rossz következtetésekre juthatunk. Mindkét pilótával beszéltem, de közösen, a csapattal együtt is elbeszélgetünk majd velük a mai történtekről. Akkor lesz idő kielemezni a videókat és az adatokat is” – nyilatkozta a főnök.

“Úgy gondolom, hogy a legfontosabb a hibák elismerése lesz. Akár versenyző, akár mérnök, akár bármi más az ember, nagyon fontos, hogy elismerje a hibát, mert csak így lehet fejlődni. Szóval fontos lesz, hogy mindkét versenyző tisztán lássa, mi történt. Lehiggadva, Maranellóban összejövünk, hogy áttekintsük, mi történt, hol volt hiba. Nem az elszámoltatás a lényeg, hanem az, hogy felismerjék, ha hibáztak” – folytatta.

Forrás: Fotó: Getty Images