Bár a Red Bull végig fogadkozott, hogy a küszködés ellenére kitölti majd az idényt a Daniel Ricciardo helyére ültetett Pierre Gasly, a nyári szünetben mégis bejelentették, hogy a franciát visszaküldik a Toro Rossóhoz, a nagycsapatnál pedig a fiókcsapatnál idén bemutatkozott újonc, Aleander Albon kap bizonyítási lehetőséget a szezon második felében.

A Red Bull vezetése a csere után arról beszélt, hogy Albonnal egyelőre csak a maradék kilenc futamra számolnak, 2020-ra ő, Gasly és a Toro Rossóhoz idén visszahívott Danyiil Kvjat is lehet Max Verstappen csapattársa.

A Red Bull pilótaprogramját is irányító Helmut Marko a szingapúri hétvégén már másképp nyilatkozott, az osztrák mindössze két futam után azt mondta, hogy Albon a kiszemelt, Kvjat pedig egyértelműen nincs a jelöltek között.

Az orosz pilóta nem veszi magára a dolgot:

“Ha ezt mondta, akkor így van” – reagált Marko szavaira. “Én pozitívan gondolkodom, csinálom tovább a dolgomat. Nem vagyok csalódott. Én csak teszem a dolgomat, bármilyen munkát adnak, én elvégzem.”

“Ha a Toro Rossónál adnak munkát, akkor a Toro Rossónál végzem majd a tőlem telhető legjobb munkát. Ha máshol, akkor ott. Az én helyemre is ültethettek volna valakit. Nem is tudom, nem igazán agyaltam ezen. Csak csinálom a dolgomat, és nem gondolkodom azon, hogy akkor tapasztalt vagyok-e vagy sem” – magyarázta a hazai versenyhétvégéjére készülő orosz.