Charles Leclerc a vörös autó erősségeit maximálisan kihasználva Spában, majd Monzában is megszerezte a pole-t és a futamgyőzelmet, ám a hazai hétvégén voltak kérdéses húzásai is a monacói ifjoncnak.

Leclerc a monzai időmérő szégyenletesen alakulat utolsó szakaszában nem viszonozta a csapattárs, Sebastian Vettel által neki biztosított szélárnyékot, amiért a főnök, Mattia Binotto is csak a vasárnapi diadal után bocsájtott meg neki.

Szingapúrban természetesen rákérdeztek Leclerc-nél, hogy változott-e a viszonya Vettellel az elmúlt két versenyhétvége után.

“Szerintem nem változott a kapcsolatunk. Szombat után nyilván voltak kétségek, de megmagyaráztam a dolgokat, azóta minden rendben. Teljesen őszinte voltam, mindig az vagyok, és tényleg nem szándékos volt, amit Monzában csináltam. Egyszerűen csak nagyon nehéz helyzet alakult ki, kész káosz volt a kör kezdete. Emiatt későn értünk a célvonalhoz, de tényleg nem állt szándékomban elvenni Sebastian gyors körét.”

Leclerc: Semmi sem változott Vettellel 1

Vettel küszködése és Leclerc jó eredményei miatt sokan követelik, mások pedig egyenesen már tényként kezelik, hogy immár a monacói a Ferrari első számú versenyzője. A kérdésre, hogy változott-e a pilótasorrend a csapatnál, így felelt az ifjonc:

“Én nem éreztem ezt. Nem tudom, kívülről hogy látszik, de belülről kiegyensúlyozottnak tűnik a helyzet. Voltak alkalmak, amikor én segítettem Sebnek, máskor ő nekem. Szerintem így is kell folytatnunk. Úgy gondolom, hogy a csapat mindent megtesz a legjobb eredményért, ez a fő.”

“Mindketten a lehető legjobb eredményt szeretnénk magunknak, erre hajtunk, de ami engem illet, pillanatnyilag nagyon elégedett vagyok a csapaton belüli viszonyokkal. Úgy vélem, végül mindig az a legkifizetődőbb, ha az ember csapatjátékos. A csapat mindent megtesz értünk, szóval nagyon nem jó, ha valaki önzősködik és csak a maga érdekét nézi. Persze lehetnek helyzetek, amikor magára kell gondolnia az embernek, de szerintem fontos megtalálni az egyensúlyt.”