A Ferrari a téli teszteken az idény favoritjának tűnt, de az olasz csapat a szezon első felében nem tudott futamot nyerni, zárásként, a Hungaroringen pedig siralmas tempóval bizonyították, hogy a 2019-es autó hatalmas hátrányban van a leszorítóerőt tekintve.

A csapatfőnököt, Mattia Binottót megkérdezték, hogy nem lenne-e érdemes inkább 2020-ra koncentrálni, a válasza természetesen az volt, hogy nem.

“Egyértelműen erre a szezonra is keressük a leszorítóerőt, az idény második felében a lehető legtöbb leszorítóerőt szeretnénk az autóra juttatni, a jövő évre pedig még többre lesz szükség. Tudjuk, hogy a riválisaink is még több leszorítóerőre hajtanak a jövő évi autó fejlesztésénél, szóval nem lehet pusztán az itteni (egyperces) hátrány ledolgozása a cél, annál több kell” – magyarázta a Magyar Nagydíj után.

“Hogy nem lenne-e jobb kizárólag a jövő évi autóra koncentrálni? Szerintem nem. Nem csak azért, mert a szabályok nem változnak, így az idei fejlesztések a jövő évi autó szempontjából is hasznosak lesznek, hanem azért sem, mert sok futam áll még előttünk, eddig viszont nem sikerült győznie a Ferrarinak, szóval a cél adott, és úgy gondolom, hogy mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legjobb formában fejezzük be az évet” – szögezte le.

12 forduló után a Mercedes 438 ponttal vezeti a konstruktőri világbajnokságot, a Ferrari 150 pontos hátránnyal a második, miközben Max Verstappen győzelmeinek köszönhetően az egyre javuló Red Bull-Honda 244 egységgel a harmadik.

F1: A Ferrari nem mond le 2019-ről 1