Mint az ismeretes, hiába zárta az egy héttel ezelőtti Forma-1-es Német Nagydíjat kettős pontszerzéssel az Alfa Romeo, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi nem tarthatták meg pontjaikat, ugyanis utólag 30-30 másodperces büntetéssel sújtották őket, amiért a csapat megszegte a kuplungkezelésre vonatkozó előírásokat. Ezzel Lewis Hamilton (Mercedes), valamint Robert Kubica (Williams) nyert sokat, mert így a britet a kilencedik, míg a lengyelt a tizedik helyen rangsorolták.

Csütörtökön a hinwili gárda bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be a versenyfelügyelők döntései ellen. Azonban az ügy meghallgatására sokat kell várni, mert a Szingapúri és az Orosz Nagydíj közötti időszakra hirdették meg – egészen pontosan szeptember 24-ig marad kérdéses a hockenheimi verseny végeredménye.

Először is az illetékeseknek azt kell megállapítaniuk, hogy helytálló-e az Alfa Romeo kérelme, majd pedig azt, hogy a benyújtott bizonyítékok valóban elég jók-e ahhoz, hogy módosítsák a végeredményt.

„Megbüntettek minket a verseny után, mi pedig fellebbeztünk” – mondta az Alfa Romeo sportigazgatója, Beat Zehnder a Motorsport.com kérdésére. „Ennek ez a normális módja, amikor büntetéssel sújtanak, de úgy érzi az ember, hogy vitába tudna szállni ezzel. Másképpen nem csinálnád. Már folyamatban van az ügy, ezért nem adhatok ki róla több információt. Majd eldől szeptember 24-én, Párizsban.”

A kihágás azért mondható súlyosnak, mert az előírt értékektől eltérő kuplungbeállításoknak köszönhetően elvileg jobb rajtot lehet fogni. Az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Räikkönen tagadta, hogy így történt volna – a 2007-es világbajnok úgy látta, hogy normálisan rajtolt el, és inkább a Red Bullok szúrták el az indulásukat.

„Ez egy átlagos rajt volt. Csak azért tűnt kifejezetten jónak, mert a Red Bullok elrontották a sajátjukat. Ha megkérdezik őket, biztosan elismerik, hogy eléggé sz*r rajtot produkálták. A Mercedeseké és a miénk hasonlóra sikeredett, csak egy kicsivel tűnt jobbnak. Őszintén szólva nincs mit tenni ezzel az egésszel” – mondta a Jégember.

Forrás: Fotó: Europress, Thecheckeredflag.co.uk