A túraautó-világkupában szereplő magyar versenyző az M4 Sport csütörtök reggeli műsorában azt mondta, ha Vettelnek sikerül hoznia azt a formát, amelyet a Hungaroringen mutatni szokott, akkor az időmérő edzésen futhat egy olyan kört, amellyel az első sorból rajtolhat majd vasárnap.

“Úgy érzem, hogy a mogyoródi pálya a Ferrari helyszíne lesz, és ha Vettelnek sikerül jó pozícióból startolnia, könnyen odaérhet a dobogóra, de akár meg is nyerheti a Magyar Nagydíjat” – mondta Michelisz.

“Volt néhány futam, melyeken Vettelnek akadtak kívülről nézve is furcsának nevezhető hibái, de most jó helyzetben van, mert az autója elég jó ahhoz, hogy meg tudja szorongatni a két Mercedest” – jelentette ki Michelisz.

A magyar versenyző kiemelte, nagy kérdés, hogy a világbajnoki címvédő Mercedes melyik futamtól kezdve alkalmazza majd a csapatutasítást annak érdekében, hogy az ötszörös vb-győztes és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamilton a lehető legtöbb pontot szerezze a hétvégéken.

“Láttunk már olyat többször, hogy az idény felénél volt egy kialakult erősorrend, ami aztán a nyári szünet után megfordult. Legutóbb tavaly, amikor a Ferrari és Vettel féltávnál még vezetett az összetettben, azután viszont Hamilton és a Mercedes viszonylag simán beelőzte őket” – mondta Michelisz.

Michelisz kiemelte, hogy az időmérő edzésnek és a rajtsorrendnek nagy jelentősége van a Hungaroringen, de a második, vagy a harmadik sorból induló pilótáknak sem kell lemondaniuk a dobogós helyezés vagy akár a futamgyőzelem esélyéről.