Nyárias, de még nem forró körülmények között zajlott a 2019-es Forma-1-es Francia Nagydíj első szabadedzése a Le Castellet-i Paul Ricard pályán.

Az élen a Mercedes párosa zárt, az elsőként jegyzett címvédőt, Lewis Hamiltont és a csapattársát, Valtteri Bottast mindössze 69 ezredmásodperc választotta el, ám a legközelebbi üldöző, a ferraris Charles Leclerc már majdnem négytizedet kapott az angoltól.

A Ferrarinak nem volt túl jó délelőttje, a csapatnál – egyelőre legalábbis – nem vált be az új fejlesztésű első szárny, Leclerc és a már egy másodperc feletti hátránnyal 5. Sebastian Vettel is az első tengely tapadására panaszkodott.

A Red Bull pilótái sormintát rajzoltak a ferrarisokkal, de az energiaitalosoknál sem volt sima a gyakorlás, Max Verstappennek és Pierre Gaslynak is volt egy-egy megpördülése – a holland a Mistral egyenest megtörő sikánban, a hazai versenyző a 3-4-es kombinációban forgott meg.

Mindkét McLaren befért a top10-be, rajtuk kívül még a renault-s Daniel Ricciardónak és a Honda régebbi motorját használó Toro Rosso-pilótának, Alexander Albonnak sikerült ez.

A Renault nagy fejlesztési csomaggal érkezett a hazai fordulóra, Ricciardo előrehozva megkapta a belső égésű motor új verzióját is, de érdekes módon az edzés elején mindkét autó pilótafülkéjéből dőlt a füst menet közben, így lesz még mind csiszolgatni a hétvége folytatására.

A hazai csapat mellett az egyik hazai pilóta, Romain Grosjean is bajban volt, a francia az edzés nagy részében a garázsban és a bokszutcafalon üldögélt, ugyanis Haasán hűtőfolyadék-szivárgást fedeztek fel, melynek forrását nem is sikerült gyorsan azonosítani.

Ahogy Kanadában, úgy ezen az első edzésen is pályára küldte pénzes tesztpilótáját, Nicholas Latifit a Williams, a Forma-2-es éllovas kanadai ezúttal George Russell autóját vezette – Robert Kubica szégyenszemre az ifjonctól is kikapott.

F1: Hamilton az élen, füstöltek a Renault-k 1