Fernando Alonso még tavaly, a Forma-1 mellett szállt be a hosszú távú világbajnokságba (WEC) a Toyota színeiben, a spanyol a teljes 2018-19-es szuperszezonra elkötelezte magát.

A WEC-s dupla idény a júniusi Le Mans-i 24 órással zárul, Alonso pedig tegnap bejelentette, hogy a következő szezonra már nem köti le magát, más kihívásokat keres.

“Örömömre szolgált a Toyota Gazoo Racinggel a WEC-s részvétel, de lezárul ez a fejezet. A Le Mans-i 24 órás (2018-as) megnyerése a pályafutásom egyik fénypontja, mindig is emlékezni fogok a csapattal közös sikerre. Most itt az ideje új kihívások után nézni, sok érdekes lehetőség van még a Toyota Gazoo Racingnél is” – mondta a kétszeres F1-világbajnok.

Alonso kiszáll a WEC-ből 1

A spanyol a Dakar-ralira utalhatott, ugyanis márciusban a Toyotával Dél-Afrikában a japán márka idei Dakar-győztes Hiluxával is tesztelt már.

Természetesen egyelőre cseppet sem biztos, hogy a terepralizás felé fordul Alonso, hiszen az amerikai IndyCar is terítéken van, a hónap végén a spanyol a McLarennel közösen újra megpróbálkozik az Indy 500-as megnyerésével, a wokingi csapat pedig talán már jövőre teljes IndyCar-programot is indít. Bár tavaly év végén kiszállt a száguldó cirkuszból, Alonso az F1-es visszatérést sem zárta ki, még ő maga sem tudja, mit hoz a jövő.

“Az újabb, 2020 júniusáig tartó szezonra már nem tudtam elkötelezni magam a WEC-ben, mert azzal más lehetőségeket zártam volna ki. Közép-, hosszabb távon biztosan visszatérek majd, ez a döntés csak rövid távra szólt. De a 2020-ban lehetséges célok miatt nem hosszabbíthattam most” – idézte a spanyol Marca.

Alonso kiszáll a WEC-ből 2

A francia L’Equipe-nek a spanyol azzal viccelődött, hogy az idei, sűrű menetrend után 2020-ra talán visszatérhetne “pihenni” a Forma-1-be.

“De nem ez az egyetlen lehetőség, bármi lehetséges. Amikor abbahagytam a Forma-1-et, úgy éreztem, a pályafutásom legjobb szakaszában vagyok. Erősnek érzem magam, készen állok a kihívásokra. Szóval 2020-ban lehetséges a Forma-1, az IndyCar vagy más kategória is. De az is lehet, hogy nem csinálok semmit” – magyarázta a júliusban 38. születésnapját ünneplő spanyol.

“Én dönthetem el, hogy mit szeretnék csinálni 2020-ban. Meglátjuk, mit hoz a következő két hónap. Kötelezettségek nélkül, nyugodtan, az idő szorítsa nélkül lehet dönteni. Két-három elképzelésem is van, júliusban kiderül, mi lesz.”

A Toyota LMP1-es csapatánál Alonso helyét a Porsche színeiben korábban két WEC-s világbajnoki címig jutó, 2017-18-ban a Forma-1-ben a Toro Rossónál versenyző Brendon Hartley kapja majd meg 2019-20-ra.