A Forma-1-es Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone vezetése még 2017-ben mondta fel az eredetileg egészen 2026-ig szóló szerződését a tarthatatlan rendezési díjak miatt, és az elmúlt szűk két évben úgy tűnt, az idei lehet az utolsó futam az F1 bölcsőjének számító helyszínen.

Néhány hete már biztató hírek érkeztek, most pedig a veterán szakújságíró Joe Saward egyenesen új szerződéskötésről szerzett tudomást, úgy tudja, három évre hosszabbított az F1 vezetése Silverstone-nal. Ha a hír igaz, hamarosan, legkésőbb a Brit Nagydíj környékén meglesz a hivatalos bejelentés is.

Silverstone ugyanakkor cáfolta, hogy elkészült a szerződés, bár azt írták, a tárgyalások haladnak:

Egy másik bejelentést is várhatunk, ugyanis állítólag a Holland Nagydíj visszatérésének kérdése is rendeződött, a múlt hétvégén a bakui paddockban már az a hír járta, hogy Zandvoort 20120-ban visszakerül a naptárba.

A holland F1-es szakíró, Olav Mol állítása szerint a Forma-1 versenyhelyszínekért is felelős kereskedelmi főnöke, Sean Bratches azt mondta, “kész az üzlet”.

A brit Autosport úgy tudja, a Holland Nagydíj az idén lejáró szerződésű, a hosszabbítással nem haladó barcelonai Spanyol Nagydíj helyét vehet át.

Az utoljára 1985-ben megrendezett Holland Nagydíj feltámasztását Mol szerint május közepén jelenthetik majd be hivatalosan, a Max Verstappen szponzoraként ismert Jumbo szupermarketlánc zandvoorti motorsportfesztiválján.

Forrás: Fotó: Europress