Utolsó pillanatos szabályváltoztatással már az idei szezonra bevezették a Forma-1-ben, hogy a leggyorsabb kört elérő versenyző kap egy (a konstruktőri versenybe is beleszámító) pluszpontot, amennyiben az első tíz között végez. Noha nem mindenki lelkesedik az újításért, Robert Kubica szerint érdekes stratégiákat hozhat az extra pont.

“Sajnos azt hiszem, ez ránk nem lesz túl nagy hatással. Legalábbis egyelőre” – kezdte Kubica.

“De igen, extra pont. Ez hozhat néhány furcsa helyzetet a versenyek végén, ha többen is kiállnak új gumikért. Meglátjuk, mi lesz, ha egyszerre például négy autó megy ki a boxba. Egyfajta dominóhelyzet alakulhat ki. De engem sajnos nem igazán érint.”

Max Verstappen úgy érzi, később derül csak ki, jó ötlet volt-e a változtatás. “Lehet ez jó dolog, de akár vissza is üthet, amikor valaki a vb-címért harcol. Majd az idő eldönti, milyen hatása lesz, de az biztos, hogy csapatként lehet ezzel játszani” – így a holland.

“21 extra pontról van szó, szóval érdekes lesz látni, hány ember próbálja megszerezni ezeket” – mondta Lewis Hamilton.

Sebastian Vettel ugyanakkor nem számít nagy változásra az éllovasok között. “Nem várok nagy felfordulást. Néhány verseny után meglátjuk, változik-e egyáltalán valami” – fogalmazott Vettel.

Forrás: PlanetF1.com