Bár manapság, kétszeres apukaként csendesebb életet él, Kimi Räikkönent Forma-1-es pályafutása során végigkísérte a bulizós, iszákos híre. A finn pilóta sosem tagadta, hogy szereti elengedni magát, a nemrég megjelent életrajzi kötetében is vallott néhány húzós időszakról.

Most a Forma-1 hivatalos podcastjében beszélt a témáról, itt sem titkolta, hogy szeret néha kirúgni a hámból, sőt, úgy véli, ettől jobban képes teljesíteni a pályán.

“Elég sokszor viccelődtek már ezzel, de én viccen kívül, komolyan hiszem, sokszor jobban tudtam versenyezni, miután a futamok között azt csinálhattam, amihez kedvem volt, mint ha nem ihattam, nem bulizhattam volna” – állította a 2007-es világbajnok, aki meggyőződéses híve a Räikkönen-módszernek, amit 2013-ban alaposan tesztelt is, amikor a Bahreini Nagydíjon szerzett 2. hely után 16 napon keresztül pörgött a világ minden táján, majd szintén 2. lett a következő, barcelonai futamon.

“Sokszor bebizonyosodott már a teória, hogy jobban vezetsz, ha előtte kiszórakoztad magad. Az a nyár a futamok között végig a bulizásról szólt. Nincs ebben semmi újdonság, nekem így normális. Kívülről furcsának tűnhet, de számomra, legalábbis régebben, teljesen normális ügymenet volt.”

“Mindig is úgy voltam vele, hogy lazább lesz tőle az ember, mert több energiát kíván, jobban kell koncentrálni, ha az ember bizonytalan. Így könnyebben jönnek az eredmények.”

A 39 éves finn 2018 végén, összesen nyolc közös idény után elbúcsúzott a Ferraritól, az idei évtől első F1-es csapatánál, az immár Alfa Romeo néven futó ex-Saubernél vezet.

Forrás: Fotó: Alfa Romeo Racing
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Kimi Räikkönen Sport