Räikkönen ralis és NASCAR-os kitérők után 2012-ben a Lotusnál tért vissza a Forma-1-be, olyan sikeresen, hogy két futamot is meg tudott nyerni. A finn idén a Sauber-utód Alfa Romeónál versenyez majd, és titkon most is futamgyőzelemben reménykedik.

“Remélem, hogy megismételhetem az akkori sikert” – mondta a finn. “De nem tudom, mennyire vagyunk versenyképesek. A középmezőnyben nagyon szoros a sorrend.”

“Azon is múlni fog, hogy ki tud majd gyorsulni a szezon során. Igyekszünk jó munkát végezni a legelejétől kezdve, aztán meglátjuk.”

Räikkönen csapattársa, Antonio Giovinazzi is jó évben reménykedik. “Tavaly fantasztikus szezonja volt a csapatnak” – így az olasz.

“A mezőny végén kezdtek, de az év végére mindig ott voltak az első tízben. Úgy kell kezdenünk, ahogy a tavalyi szezon befejeződött, annyi pontot szerezve, amennyi csak lehetséges.”