A Liberty Media által közzétett adatok szerint noha a bevételek 44 millió dollárral 1827 millió dollárra (507,3 milliárd forint) emelkedtek 2018-ban, a cég összesen 68 millió dollár (18,8 millárd forint) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Ez majdnem a duplája a 2017-es 37 millió dolláros mínusznak.

A bevételnövekedésből mindössze hatmillió dollárral részesedtek az úgynevezett elsődleges F1-es bevételek, amelyek közé a versenyrendezési, közvetítési, hirdetési, illetve szponzorációs díjakat sorolják.

A maradék 38 millió dollár egyéb bevételekből jött össze, így többek között logisztikai, digitális médiával, illetve tévés gyártással kapcsolatos bevételekből, de segített például az is, hogy több pótalkatrészt sikerült értékesíteni a Forma-2-ben és a GP3-ban.

A veszteség elsődleges oka, hogy noha a Német és Francia Nagydíjjal bővült a versenynaptár, ez a két helyszín sem tudta kiváltani a búcsúzó Malajziát, amely tekintélyes összeget fizetett a versenyrendezésért.

Chase Carey, az F1 elnöke nem aggódik a számok miatt. “Az elmúlt két évben jelentős befektetéseink voltak, amelyek eredményei máris látszanak a megnövekedett és erősödő rajongói elköteleződésben mind a versenyhelyszíneken, mind az összes médiaplatformon. Ez óriási lendületet ad nekünk 2019-re” – mondta Carey.

Forrás: Motorsport Week
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1