Hétfőn a Williams, kedden a Renault is megmutatta már 2019-es Forma-1-es autóját, pontosabban az idei évre szánt festést és az új szárnyakat a tavalyi autón, ám a valódi új modellen még most is folyik a munka, egyelőre az sem biztos, hogy elkészülnek a téli tesztelés 18-i, azaz jövő hétfői kezdetére.

A Renault főnöke, Cyril Abiteboul kendőzetlen őszinteséggel úgy fogalmazott, hogy az autó jelenleg még darabokban van szerte a gyárban.

“Pillanatnyilag semmiben sem lehetünk biztosak” – mondta a jövő hétfői kezdésről. “Ott lesz a két pilóta. Ott leszek én is, ha épp beszélgetni lesz kedvük (az újságíróknak). Ott lesz majd a motorhome is, meg lesz működő kávégépünk, de ezen kívül semmit sem állíthatok biztosra. Nagyon szoros lesz. Elárulok egy kis titkot: szombatra filmezési napot és bejáratást terveztünk, de a jelen állás szerint vagy összejön, vagy nem.”

“Időnként panaszkodunk a késői szabályváltoztatások miatt, és tessék, így fest a valóságban, ha későn változnak a szabályok. De úgy vélem, nem csak mi vagyunk ilyen helyzetben” – tette hozzá.

És valóban, a Thejudge13 Forma-1-es blog és a lengyel Sport.pl értesülései szerint a Williams is nagyon hasonló cipőben jár, beszállítói késések miatt az autó összeépítése is csúszhat, a grove-i csapat szintén szombatra tervez shakedownt, de ahogy a Renault-nál, náluk is elmaradhat a dolog, és az is siker lehet, ha hétfőn, Barcelonában a pályára gurul az FW41-es.

“Nincsenek jó híreim ezt illetően, a Williams nagy késésben van az autó építésével” – idézett egy FIA-s mérnököt a Sport.pl.