Bár a szezon első felében másképp festett, a Mercedes és Lewis Hamilton végül 2018-ban is simán nyerte mindkét bajnokságot. Az ötszörös bajnok angol reméli, hogy idén is a Forma-1 csúcsán maradhatnak majd, ugyanakkor azt szeretné, ha izgalmas küzdelemben születne meg az eredmény.

“Remélem, hogy a mérnökeink képesek lesznek hozni a tavalyi autó versenyképességét. Az új szabályok miatt idegesebbek lesznek az autók, nehezebb lehet vezetni őket. Izgalmas kihívás, de mi vagyunk a Mercedes, 2014 óta győzünk, így nincs választásunk, mint ezt folytatni” – kezdte.

“A csapat szeretne újabb világbajnoki címet, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű az év. A Ferrari már beért minket, a Red Bull és a Honda is fejlődni fog, és ott lesz a Renault is Daniel Ricciardóval. Ez látványos csatákat ígér, az pedig köztudott, hogy mi szeretjük a versenyt, az csak édesebbé teszi a győzelmet.”

“2019-re sok győzelmet remélek, na meg a világbajnoki címet, de legfőképp izgalmas bajnokságot, jó versenyeket szeretnék a nézők kedvéért” – magyarázta az angol.