Sanghaj mellett 2004 óta megszakítás és problémák nélkül rendezik a Forma-1-es Kínai Nagydíjat, ám az ország olyan hatalmas piacot jelent, hogy az F1 tulajdonosa, a Liberty Media szeretne még egy futamot rendezni az országban.

“Nagyon szeretnénk egy második futamot is itt” – idézte a Forma-1 globális szponzorációs főnökét, Murray Barnettet az állami Xinhua hírügynökség.

“Talán nem rövid távon, hiszen a naptár már így is zsúfolt, de mindenképp szeretnénk módot találni egy másik nagydíj rendezésére. Keressük a lehetőségeket a helyi érdeklődés erősítésének, az nem elég, hogy három napra eljövünk Sanghajba a nagydíjra. Egész éves jelenlétre van szükség, hogy relevánsak lehessünk és kiépíthessük az itteni rajongói bázist” – magyarázta Barnett.

Kína mellett az USA-ban is terjeszkedni akar az F1, tavaly komolyan dolgoztak egy miami utcai futam tető alá hozásán, ám az projekt a helyi politikai ellenállás miatt elakadt. Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey azt mondta nemrég, hogy nem Miami az egyetlen lehetőség, de továbbra is az az elsődleges cél:

“Nem kizárólag Miamival foglalkozunk, még ha meggyőződésünk is, hogy az nagyszerű projekt lehetne. Folynak a tárgyalások, de az utcai futamok esetében sok érdeket kell közös nevezőre hozni, amihez idő kell.”