Miután tavaly nyáron Daniel Ricciardo úgy döntött, hogy a hosszabbítás helyett 2019-től a Renault-nál folytatja, a Red Bullnak új csapattársat kellett választania Max Verstappen mellé. Az energiaital-gyártónak nem volt sok választása, a Toro Rosso ígéretesebb, versenyképesebb pilótája, Pierre Gasly kapta a távozó ausztrál ülését.

A Red Bull vezetése türelmes lesz a fiatal franciával, ráadásul nem is szánnak neki másodhegedűsi szerepet a már jól beágyazott Verstappen mellett, így ő is bizakodik, hogy futamgyőzelmekkel igazolhatja majd az előléptetését.

“Ez lesz a második (teljes) szezonom az F1-ben, szóval tudom, hogy sokat kell még tanulnom. Mexikóban, a Race of Championsön beszélgettem Vettellel, megkérdeztem, hogy érzése szerint mikor ért a csúcsra a fejlődést tekintve, ő azt mondta, 28-30 éves kora körül. A tapasztalatok gyűjtésével folyamatosan fejlődünk, tudom, hogy én is fogok. Persze egyértelműen nyerni vagyok az F1-ben, és a végső cél a világbajnoki cím” – magyarázta az RMC rádiónak a Toro Rossónál 2017 végén bemutatkozott 22 éves francia.

“Időbe telik a tapasztalat megszerzése, de ahhoz, hogy világbajnok legyen az ember, a legjobbakat kell megvernie, Max pedig egyértelműen a legjobbak egyike jelenleg, így nagyszerű lehetőség lesz ez számomra az összehasonlítás tekintetében.”

“Egyelőre nincsenek konkrét céljaim a szezonra, hiszen még nem tudjuk, mennyire lesz versenyképes az autó. Változnak a szabályok és motorszállítót is váltottunk. Csak három erőforrásunk lesz a 21 futamra, ami szintén nem lesz könnyű. Ha nem tévedek, tavaly a Toro Rossónál nyolcat használtunk el (fejenként).”

“De ha a Red Bull jó autót épít és lehetőségünk lesz a dobogós helyezésekért és a győzelmekért küzdeni, élni is fogok velük!”