Verstappen szabadidejében a mai napig előszeretettel szimulátorozik, és indul online versenyeken a világ legnagyobb szimulátoros csapatával, a Team Redline-nal. Nincs ez másképp most, a téli holtszezonban sem – írta a GPHírek.

Verstappen saját nevén vesz részt a küzdelemben, legutóbb az iRacing online bajnokságban tűnt fel Brands Hatch-ben, egy virtuális Forma-3-as futamon, amelynek edzésén olyasmit tett, amit még a virtuális versenypályákon sem néznek jó szemmel.

A Twitch nevű videós platformra feltöltött képsorok azt mutatják, ahogy Verstappen éppen gyors körön van a 33-as rajtszámú narancssárga autójában, amikor feltartja őt a versenyíven cammogó 7-es rajtszámú David Minton. Verstappen, hogy elkerülje az ütközést, lement a fűre, amitől megpördült, de a pályán maradt.

A holland nem hajtott tovább, inkább megvárta, hogy az előle a pályáról lemenekülő Minton visszaelőzze, majd utánament az ismét lehúzódó kék autónak, és nemes egyszerűséggel ráhúzta a kormányt, kilökve a 7-es versenygépet (57-58. perc környéke).

Mindketten a falban végezték, Verstappen autójának hátsó szárnya le is tört. Ezután a Red Bull versenyzője, mint aki jól végezte dolgát, visszateleportálta magát a bokszba, hogy egyből kihajtson egy újabb körre. Verstappen ugyanebben a fordulóban egy másik riválisának is szándékosan nekiment.

A szimulátorokhoz kapcsolódó hír, hogy a Forma-1-ben a jövőben előzésszimulátort is használnak majd az új pályák tervezéséhez. A sorozat technikai ügyeiért felelős Pat Symonds szerint a világ legfejlettebb ilyen berendezése áll majd az F1 rendelkezésére, az új vietnami pálya tervezésénél már használni is fogják.

A szimulátor következő bevetése az abu-dzabi pályán lesz, amelyet úgy szeretnének átépíteni, hogy jobb versenyeket láthasson rajta a közönség.

Forrás: GPHírek.hu