Bár Lewis Hamilton már akkor is jelentős előnnyel vezetett, végül pedig 88 ponttal nyerte meg a világbajnoki címet a ferraris Sebastian Vettel előtt, a 2018-as Orosz Nagydíjon a Mercedes a csapattárs, Valtteri Bottas félreállításával adott egy futamgyőzelmet az angolnak.

A csapatutasítás Bottasnak és Hamiltonnak is elég traumatikus élmény volt, az ötszörös világbajnok visszatekintve azt mondja, soha többé nem szeretne így futamot nyerni:

“Számomra nem volt a legjobb hétvége, de Valtterinek talán az év legjobb pályája volt (a szocsi)” – mondta a Mercedes oldalán. “A csapat úgy volt vele, hogy mindent megteszünk, hogy Lewis behozhatatlan előnyre tegyen szert a bajnokságban, őt kell támogatnunk, hogy bebiztosítsuk mindkét címet.”

“Sem Valtteri, sem én nem úgy ülünk be a megbeszélésekre, hogy pozíciócserét szeretnénk, mi csak versenyezni akarunk és ki akarjuk érdemelni a helyezést. Valtteri volt a gyorsabb azon a hétvégén, megérdemelte volna a győzelmet. Nagyon kellemetlen volt. Amikor a rádión szóltak, hogy Valtteri el fog engedni, nem is emlékszem pontosan, de valami olyat válaszoltam, hogy csak szóljanak neki, hogy gyorsítson egy kicsit.”

“Emlékszem, hogy félreállt, én meg elmentem mellette. Soha nem szerettem volna így nyerni, azt hiszem, egyetlen versenyző sem akar így győzni. A célba beérve nagyon ambivalensen éreztem magam, mert a szívem fordított eredményt szeretett volna, de a sportban, a versenyzésben minden lehetőséggel élni kell. Ha a szívünkre hallgatunk, lehet, hogy nem a terveink szerint alakulnak a dolgok.”

“A csapat meghozta a döntés, és bár én aztán végig úgy voltam, hogy szeretném visszaengedni őt, végül úgy döntöttem, tartom magam a csapat döntéséhez. Helyes döntés volt, de végső soron nem volt szükség erre napra. Abból szempontból viszont fontos volt, hogy még jobban összehozott minket.”

“Nehéz nap volt ez Valtteri számára, de nagyon tiszteletteljesen viselkedett, igazi csapatjátékos volt. Nem könnyű a csapattársamnak lenni, és nem könnyű az ő csapattársának sem lenni, mert nagyon gyors és egyre csak gyorsabb lesz. Én már hat éve itt vagyok, neki csak a második éve a csapatnál, mégis rendesen megizzaszt. Nagyon remélem, hogy sosem lesz újra ilyen helyzet!”

Forrás: Fotó: Europress