A 2017-es Forma-2-es bajnok Charles Leclerc idén a Ferrari neveltjeként az Alfa Romeo Saubernél mutatkozott be a Forma-1-ben, ám a monacói ifjoncot alig egy év után elő is léptették, 2019-től már a Scudeira versenyzője lesz Sebastian Vettel mellett.

A Ferrari egykori technikai igazgatója, a ma az F1 sportszakmai főnökeként dolgozó Ross Brawn egy friss interjúban komolyan méltatta a 20 éves ifjoncot, az új generáció legnagyobb ígéretét látja benne.

“Leclerc nagyon meggyőző volt idén. A Ferrarinál való versenyzés persze óriási nyomással jár. Eddig nem volt igazi összehasonlítási alap, de 2019-ben már az is meglesz. Többszörös világbajnokkal szemben kell majd helytállnia, szóval nagy kihívás vár rá jövőre. De az eddig látottak alapján szerintem tisztességesen szerepel majd” – kezdte.

“Fernando Alonsót elveszítjük, de Leclerc érkezik a Ferrarihoz, Gasly a Red Bullhoz, George Russell, Lando Norris és Alexander Albon is bekerül az F1-be. Izgalmas időket élünk. Úgy gondolom, hogy az új generáció élén Leclerc áll.”

A monacói azt a Kimi Räikkönent váltja a Ferrarinál – a finn pedig épp az ő helyén vezet majd az Alfa Romeo Saubernél –, aki az elmúlt években kimondatlanul ugyan, de általában Vettel másodhegedűseként dolgozott. Brawn szerint Leclerc nem lesz olyan simulékony, mint a finn veterán:

“Nem tudom elképzelni, hogy Leclerc olyan alkalmazkodó legyen, mint Kimi volt időnként. Félre ne értsenek, Kiminek is megvan a maga akarata, de szerintem ő azért tisztában volt azzal is, hogy mi merre hány méter a Ferrarinál.”