A nyár folyamán röppent fel, hogy a Ferrarinál komoly ellentét alakult ki a csapatfőnök Maurizio Arrivabene és a technikai igazgató, Mattia Binotto között, ősszel pedig arról lehetett hallani, hogy a mérnök távozhat és akár a Mercedesnél is kiköthet.

Binotto azóta is Maranellóban dolgozik, a belharcot pedig igyekeztek cáfolni, de az olasz Corriere della Sera friss cikke szerint továbbra sincs béke a Scuderiánál.

“Az Abu-dzabi Nagydíj után Binotto megbeszélést kezdeményezett a főnökökkel, hogy lássa, hogyan tovább” – írja a lap.

A Corriere della Sera szerint Arrivabene mellett Sebastian Vettel sem támogatja a technikai igazgatót.

Binotto a lap értesülései alapján több csapattól is kapott ajánlatot, ám ő – egyelőre – maradni akar a Ferrarinál, úgy érzi, még nem teljesítette a küldetését. “Ehhez viszont világos viszonyok, a pozíciók védelme és nyugalom kellene” – áll a cikkben.

Nem kérdés, hogy a Ferrarit megrázta az elnök, Sergio Marchionne júliusi, váratlan halála, amely után a Forma-1-es csapat jó ideig legfelső irányítás nélkül, magától működött. Az új cégvezér, John Elkann mostanában kezd csak belefolyni a Scuderia irányításába.

“Az utóbbi időben gyakrabban kezdett Maranellóba járni. Megörökölte a csapatot és az elmúlt hónapokban nem is nyúlt semmihez, a nyilvánosság előtt is nagyon ritkán mutatkozott. Most viszont rá vár a feladat, hogy helyreállítsa a csapaton belüli nyugalmat és erőt” – írja a Corriere della Sera.