Az Autosport szaklap hosszú évek óta minden szezon végén megszavaztatja a Forma-1-es csapatfőnököket arról, melyik versenyzőt tartották a legjobbnak az adott idényben – így történt ez 2018-ban is.

Az alakulatok vezetői tíz-tíz pilótát rangsorolnak, a versenyzők az F1-ben használt rendszer szerint – 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 – kapnak pontokat a listákon elért helyezésükért, majd az összpontszám adja ki a végső sorrendet.

Ahogy az elmúlt négy évben, idén is a mercedeses Lewis Hamilton lett az első, az idén ötödik világbajnoki címét behúzó angol győzelme nem is volt kérdés. A Red Bull-os Max Verstappen és a ferraris Sebastian Vettel is megőrizte az előző évi helyezését, érdekes viszont, hogy az utolsó évét teljesítő Fernando Alonso két helyet is javított az F1-es főnökök listáján, egészen a 4. helyig kapaszkodott.

A Forma-1-ben és a listán is új szereplő az Alfa Romeo Saubernél bemutatkozott Charles Leclerc, a csapatfőnökök pedig mind elég jó véleménnyel vannak róla, így érthető, hogy a Ferrari 2019-re versenyzővé léptette elő.

Érdekes, hogy az idén futamot is nyerő, dobogós helyezéseket halmozó Kimi Räikkönen nem javított 2017-hez képest, míg a tavalyinál sokkal gyengébb, szétesettebb idényt produkáló Valtteri Bottas két helyet javított a múlt évi ciki, 10. helyezésen.

Az F1-es csapatfőnökök 2018-as top10-es listája, zárójelben a 2017-es eredmény

1. (1.) Lewis Hamilton, 218 pont

2. (2.) Max Verstappen, 139 pont

3. (3.) Sebastian Vettel, 105 pont

4. (6.) Fernando Alonso, 103 pont

5. (4.) Daniel Ricciardo, 85 pont

6. (új) Charles Leclerc, 71 pont

7. (7.) Kimi Räikkönen, 57 pont

8. (10.) Valtteri Bottas, 38 pont

9. (5.) Esteban Ocon, 27 pont

10. (9.) Nico Hülkenberg, 23 pont

Forrás: Fotó: Europress