Daniel Ricciardo Red Bull-os szerződése 2018 végéig élt, az ausztrál pilóta pedig már 2017 második felétől hangsúlyozta, hogy nem lesz automatikus a hosszabbítás, várja a nagycsapatok ajánlatait, a Mercedeshez és a Ferrarihoz is szívesen ment volna.

A bajnokcsapatnál elég hamar világossá vált, hogy Valtteri Bottastól nem akarnak megválni 2019-re, és bár a Ferrari egy darabig valósabb lehetőségnek tűnt, Ricciardo végül – nem kis meglepetésre – a Renault-hoz szerződött.

Vannak, akik úgy vélik, a versenyző maga szúrta el a ferraris lehetőséget, mert túl magas fizetést kérhetett – ő cáfolja ezt, mást sejt a háttérben.

“Nem tudom, miről van szó. Ki mondta, hogy túl sok pénzt kértem?” – mondta az olasz Automotónak. “Nyilvánvaló, hogy a Ferrarinál valaki nemet mondott az érkezésemre. Hogy kicsoda? Én is szeretném tudni, mondjuk ötletem azért van…” – utalt arra, hogy a júliusban elhunyt elnök, Sergio Marchionne nagy támogatója volt Charle Leclerc-nek, őt akarta előléptetni, vagy esetleg arra, hogy a korábbi Red Bull-os csapattárs, a 2014-ben tőle alaposan kikapó Sebastian Vettel vétózott.

Ricciardo ezzel együtt úgy véli, Maranellóban már a tárgyalásai idejére is eldőlhetett, hogy Leclerc-t ültetik majd Kimi Räikkönen helyére (ez a Marchinne-vonalat erősíti):

“Tárgyaltunk, de érezhető volt, hogy már Leclerc-re készülnek, így nem is lett belőle semmi. Reméljük, hogy bejön nekik a döntés! Ami engem illet, bízom benne, hogy jó ideig az F1-ben leszek még, és adódhat újabb lehetőség (a Ferrarinál) valamikor.”