A Nemzetközi Automobil Szövetség péntek este közzétette a 2019-es Forma-1-es világbajnokság nevezési listáját, hivatalosság váltak az átigazolások és néhány névváltozás is.

Az FIA ritka az ennyi mozgás, változás két idény között, az idei évről a következőre összesen 12 pilóta váltott csapatot vagy kapott bemutatkozási lehetőséget, ráadásul három csapatnál a név is változott. A Williams elbúcsúzott névadó szponzorától, a Martinitől, míg az amerikai Haas nevébe bekerült az új főszponzor, a Rich Energy, a nyáron csődbe ment, majd Lawrence Strollék által felvásárolt és talpra állított Force India neve pedig 11 szezon után végleg eltűnt a mezőnyből, az augusztus óta Racing Point Force Indiaként működő silverstone-i alakulat mostantól simán csak Racing Point.

Az újoncok – és a visszatérő RobertKubica – érkezésével új rajtszámokat is tanulhatunk: a McLarennél bemutatkozó Lando Norris a 4-essel, az Alfa Romeo Saubernél debütáló Antonio Giovinazzi a 99-essel, a Williamsnél vezető Forma-2-es bajnok George Russsell a 63-assal, míg Kubica a 88-assal versenyez majd. A Toro Rosso újonca, Alexander Albon még nem választott rajtszámot.

RajtszámVersenyzőCsapat
44Lewis HamiltonMercedes-AMG Petronas Motorsport
77Valtteri BottasMercedes-AMG Petronas Motorsport
5Sebastian VettelScuderia Ferrari Mission Winnow
16Charles LeclercScuderia Ferrari Mission Minnnow
33Max VerstappenAston Martin Red Bull Racing
10Pierre GaslyAston Martin Red Bull Racing
3Daniel RicciardoRenault F1 Team
27Nico HülkenbergRenault F1 Team
8Romain GrosjeanRich Energy Haas F1 Team
20Kevin MagnussenRich Energy Haas F1 Team
55Carlos SainzMcLaren F1 Team
4Lando NorrisMcLaren F1 Team
11Sergio PerezRacing Point F1 Team
18Lance StrollRacing Point F1 Team
7Kimi RäikkönenAlfa Romeo Sauber F1 Team
99Antonio GiovinazziAlfa Romeo Sauber F1 Team
26Danyiil KvjatRed Bull Toro Rosso Honda
??Alexander AlbonRed Bull Toro Rosso Honda
63George RussellWilliams Racing
88Robert KubicaWilliams Racing