A vasárnapi szezonzáró után a Forma-1 mezőnye nem hagyta el Abu-Dzabit, hiszen ma és holnap a Pirelli közös gumitesztje zajlik a Yas Marina pályán.

Bár a különböző, a csapatok számára is ismeretlen keverékű gumik és a Pirelli által diktált programok miatt a köridők a szokásosnál is kevesebbet jelentenek, a leggyorsabb a ferraris Sebastian Vettel lett. A német “búcsúzóul” egy kicsit még megtörte az SF71H-t, késő délelőtt az 1-es kanyarban pördült ki. Saját erőből tért vissza a bokszba, de a korlát javítása miatt így piros zászlós megszakítást kellett elrendelni. A négyszeres világbajnok 68 kört tett meg.

“Sajnos volt egy kis gond, így óvatosabbak voltunk az alkatrészek cseréjénél. Semmi komoly, de időt vesztettem vele” – mondta Vettel.

“A teszt főleg a (2019-es) gumik miatt fontos, hogy valami előzetes képet kapjunk róluk. A hétvége emléke még nagyon friss, így van összehasonlítási alapunk. De nincs nagy meglepetés, a gumik működnek, eléggé hasonlítanak az ideiekre. Nincs nagy eltérés. A Pirellitől azt hallottam, hogy a kínálat jobban együtt van, a hiperlágy közelebb van a többihez és a kemény keverék is közelebb van a lágyakhoz.”

Vettel mögött Valtteri Bottas zárt a Mercedesszel, a finn legjobb köre négytizeddel volt lassabb a németénél, viszont közel kétszer akkora távot, 120 kört teljesített.

A harmadik idővel a Force Indiánál hivatalosan még mindig nem bejelentett Lance Stroll végzett, a Williamstől átigazoló kanadai 56 kört tett meg, csapattársa, Sergio Perez 67-et.

A Red Bull-os Max Verstappen, a mclarenes Lando Norris, a renault-s Nico Hülkenberg is nagyon szorgalmas volt, de a legtöbb munkát a Toro Rosso indonéz tesztelője, Sean Gelael végezte, ő 150 kört húzott le a nap folyamán.

A Haasnál Forma-1-es bemutatkozásán vett részt a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, Pietro, ám a brazil nem élvezhette ki maradéktalanul a napot, ugyanis motorcsere miatt a tervezettnél jóval kevesebb kör jutott neki.

F1: Vettel megtörte a Ferrarit, Räikkönen alatt leállt az autó 1

A Williamsnél a tesztpilótából versenyzővé előléptetett Robert Kubica mellett bemutatkozott a Forma-2-es bajnok Mercedes-ifjonc, George Russell.

F1: Vettel megtörte a Ferrarit, Räikkönen alatt leállt az autó 2

Az Alfa Romeo Saubernél 17 év után vezetett újra Kimi Räikkönen, a Ferraritól első csapatához visszatérő veterán 102 kört tett meg, ám kényszerűen a tervezettnél egy órával korábban zárta a napot, az autó műszaki hibával a pályán állt le alatta. 102 kört ment.

Pilóta  Csapat  Köridő  Körök száma
1. S. Vettel  Ferrari  1:36,812 68
2. V. Bottas  Mercedes AMG F1  1:37,321 120
3. L. Stroll  Force India  1:37,415 56
4. M. Verstappen  Red Bull Racing  1:37,947 133
5. S. Perez  Force India  1:37,976 67
6. L. Norris  McLaren  1:38,187 136
7. N. Hülkenberg  Renault  1:38,789 128
8. P. Fittipaldi  Haas F1  1:39,201 56
9. R. Kubica  Williams  1:39,269 32
10. G. Russell  Williams  1:39,512 42
11. K. Räikkönen  Alfa Romeo Sauber  1:39,878 102
12. S. Gelael  Toro Rosso  1:40,435 150