Vettel az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén nem lassított eléggé, amikor piros zászlóval megszakították a gyakorlást, a meghatározott deltaidő túllépése miatt háromhelyes rajtbüntetést kapott a futamra.

A Japán Nagydíj hétvégéjén Esteban Ocon kapott ugyanezért a vétségért Vettelével megegyező büntetést, míg a szezon elején Daniel Ricciardo járt pórul. Vettel elfogadta ugyan a büntetést, de szóvá tette, hogy nem érzi teljesen jogosnak, mert eléggé lelassított. Ebben az ügyben több szakértő és a versenyzőtársak is Vettel mellé álltak, bírálva a szabályt, Charlie Whiting versenyigazgató ugyanakkor a teljes felelősséget Vettelre hárította.

“Logikus volt ezt a szabályt bevezetni, mert korábban nem volt pontosan meghatározva, hogy mennyire is kell lelassítani piros zászló esetén” – magyarázta Whiting. “Ami önmagában furcsa, ha vannak szabályaink a biztonsági autóra és a virtuális biztonsági autós szakaszokra.”

“Három esetünk volt idén. Nem tudom pontosan, mit csináltak az autóban, vagy miért nem tartották magukat a deltaidőhöz, pedig úgy tűnik, tökéletesen tudják ezt kezelni biztonsági autó és virtuális biztonsági autó esetén.”

“Szóval nem tudom, hogy esetleg nem emlékeztek a szabályra vagy más történt, mindenesetre elég világos, mit kell tenni, amikor minden panel pirosan villog. Ezt nem lehet eltéveszteni, Seb mégis megtette. Egyszerűen nem végzett elég jó munkát ebben a konkrét esetben.”

Whiting szerint a szabályok öthelyes rajtbüntetést határoznak meg erre a szabálysértésre, de Ricciardót Ausztráliában három hellyel büntették, ezzel precedens született, ezért bűnhődött ugyanígy Ocon és Vettel is. “Szerintem jobb, hogy van ez a szabály, mert folyamatosan arról kérdeznének minket, mennyire kell lelassítani.”

“Ez egy világos korlátozás, és könnyű betartani. Vezetői hiba volt, ha valaki nem lassít le piros zászlónál, az elég komoly dolog.”