A Mercedes-nevelt Esteban Ocon két jól sikerült Force Indiá-s év után a silverstone-i csapatnál elveszíti majd ülését, miután a csapat új tulajdonosa, a divatmágnás Lawrence Stroll fiát, a jelenleg a Williamsnél vezető Lance-et értelemszerűen áthelyezi a jobb alakulathoz.

A Mercedes ugyan nagyon igyekezett helyet találni a vitán felül nagy tehetségnek számító Oconnak, de ez nem nagyon ment, mostanra egyetlen halvány kis esélye maradt a 22 éves francia pilótának, a Williams, de igen valószínű, hogy ők is valamilyen pénzesebb versenyzőt választanak 2019-re.

“Kicsit furcsán alakultak a dolgok, ugyanis eredetileg két nagycsapatnál is volt lehetőségem, a legtöbb pilóta álmodni sem merne ilyesmiről. De találunk majd megoldást. Ha jövőre ki is maradok, meggyőződésem, hogy 2020-ra visszatérek a Forma-1-be” – mondta a francia TF1-nek.

“Meglepett, amikor a Renault leigazolta Daniel Ricciardót. A Renault azzal indokolták, hogy én a Mercedes programjának tagja vagyok, de nem értek egyet Cyril Abiteboullal. Igen, Mercedes-pilóta vagyok, de ha a Renault-nál vezetnék, ez semmit sem számítana. Sportolóként idegesít, hogy nem csak a sporteredményeim számítanak.”

“Nem tudom, hogy a Williamshez mehetek-e esetleg. Még tárgyalunk és reménykedünk, hogy minden jól alakul” – árulta el Ocon.

“Nem katasztrófa, ha nem lesz szerződésem a jövő évre, az F1-ben sose lehet tudni, hogyan alakulnak a dolgok. Annyit viszont megígérhetek, hogy mindent megteszek majd, hogy 2020-ban újra a bajnokságban szerepeljek” – tette hozzá.