Monzában a Ferrari-szurkolók, a tifosók már-már hagyományosan kifütyülik, fújolják a vörösök aktuális ellenfeleit is, így tettek a múlt hétvégi Olasz Nagydíjon is: már az időmérő után kapott a mercedeses Lewis Hamilton, pedig akkor csak a 3. lett Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel mögött, vasárnap, a futam megnyerése után pedig főleg éreztették ellenszenvüket helyi drukkerek.

A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo éles hangon ítélte el a tifosókat a viselkedésük miatt:

“Nagy hiba volt ez. Lewis fantasztikus bajnok, mindig is nagyon korrekt volt, és most nagyszerű futamot teljesített. Pont. Nagyon-nagyon rossz dolog volt (a kifütyülés), fel vagyok háborodva” – mondta.

Hamilton a futamgyőzelmet nagyban köszönhette annak, hogy csapattársa, Valtteri Bottas hosszú első etapot teljesítve sokáig feltartotta a kerékcseréje után visszatérő Räikkönent, akire így felzárkózhatott a négyszeres bajnok angol, ráadásul a Ferrari-pilóta gumijai teljesen elkoptak honfitársa üldözése közben, így később már esélye sem volt a hátulról érkező címvédő elleni védekezésre.

F1: A volt elnök kiakadt a Ferrari-szurkolókon 1

Montezemolo szerint a Mercedes ezért a csapatmunkáért gyűlölet helyett elismerést érdemel, a Ferrari is így ért el sikereket régen:

“Hadd mondjam el, hogy mi is nyertünk pár bajnoki címet így, amikor én voltam az elnök. Nyertünk így Kimivel és Felipe Massával, Rubens Barrichellóval és Michael Schumacherrel és Michaellel és Eddie Irvine-nal” – állította az olasz.

“Szóval ez hozzátartozik az F1 történetéhez. Bottas nem tett semmi rosszat vagy sportszerűtlent. Ő futotta a saját versenyét. Amikor hallottam, hogy emiatt kritizálták őket… Hát, ez teljesen rendben volt. Az életben mindig nehéz nyerni, azt pedig még nehezebb lenyelni, ha veszít az ember. De nagyon nem örültem annak, amikor a közönségtől láttam vasárnap.”

“A Mercedes elvégezte a saját dolgát. Ha ugyanilyen helyzetben én lettem volna a Ferrari főnöke, ugyanúgy döntöttem volna, mint a mercedesesek. Ennyi.”