A Forma-1-et tavaly év eleje óta birtokló amerikai Liberty Media a sportág működését keretbe foglaló szerződések 2020-as lejárta után mind műszaki, mind pénzügyi téren komoly reformokat vezetne be.

A Ferrari a júliusban elhunyt korábbi elnök, Sergio Marchionne vezetése alatt keményen ellenezte a Liberty reformterveit, a sportágból való kiszállást is többször belengette a cégvezér.

Marchionne utódja, Louis Camilleri a hétvégi Olasz Nagydíjon első ízben jelent meg a Forma-1-ben, és Monzában az újságíróknak arra utalt, hogy jóval együttműködőbben áll majd a kérdéshez:

“Ha az alapvető elvek érintetlenek maradnak, azaz a Forma-1 DNS-e nem sérül, ha továbbra is ez lesz az autóipai fejlesztés és technológia csúcsa, a versenyek pedig izgalmasabbá válhatnak a nézők számára, akkor az F1 továbbra is életképes lesz. Úgy gondolom, hogy ezeket illetően teljes az egyetértés. A kérdés csak az, hogyan jutunk el ehhez. Én bízom benne, hogy közös érdek a mindannyiunk számára elfogadható megoldás megtalálása. De mivel sosem a sajtó nyilvánossága előtt intéztem a tárgyalásaimat, ennél többet nem szeretnék ezzel kapcsolatban mondani.”

Camilleri méltatta elődjét, Marchionnét “lenyűgöző embernek” nevezte, akinek “óriási agya és kifogyhatatlan energiája” volt, ugyanakkor elismerte, hogy ő valószínűleg más vezető lesz:

“Sergiónak és nekem egyértelműen nagyon eltérő a stílusunk, ugyanakkor azt hiszem, a céljaink ugyanazok, és kölcsönösen tiszteltük egymást” – mondta az olasz, aki eddig is a Ferrari igazgatótanácsának tagja volt.