A vita az úgynevezett első oszlopos pénzdíjjal kapcsolatban van, ami egyenlő arányban elosztva jár a csapatoknak, de csak azoknak, amelyek az elmúlt három szezonból kétszer a konstruktőri bajnokság első tíz helyezettje között végeztek.

A szabály értelmében a Haasnak is két évet várnia kellett arra, hogy ebből a pénzből részesülhessen, és a csapat nem érti, hogy a jogilag új indulónak számító Force Indiával miért kellene kivételt tenni.

Szóban korábban minden csapat rábólintott, hogy a Force Indiát ne zárják ki a pénzosztásból, írásban azonban csak nyolc rivális erősítette ezt meg. A Haas nem írta alá az ezzel kapcsolatos tervezetet.

“Az új licenc miatt nem írtuk ezt alá. Szeretnénk megérteni, miért kellene ezt másképp kezelni” – mondta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

“Az, hogy nem írjuk alá, nem jelenti azt, hogy igazunk van” – tette hozzá Steiner, aki további magyarázatot vár az FIA-től és az FOM-től. “Valakinek el kellene ezt magyaráznia nekünk, de ez még nem történt meg.”