Miután kiderült, hogy a 2017-es nagy szabályváltozási csomag miatt a Forma-1-ben a korábbiaknál is nehezebb lett egymás követése és az előzés, a 2018-as évre a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a DRS-zónák meghosszabbításával, egyes pályákon pedig számuk emelésével próbálja orvosolni a problémát.

Az FIA most közölte, hogy a szezon hajrájában, az utolsó négy fordulójára mit és hogyan módosítanak.

Oroszországban a szocsi pálya célegyenesén fekvő fő zónát hosszabbítják majd meg, az Amerikai Nagydíjra az austini pálya 11-12. kanyarja közti DRS-zóna lesz 100 méterrel hosszabb. Brazíliában, az interlagosi pályán a 14-es kanyar utáni szakaszhoz adnak majd 100 métert, míg Abu-Dzabiban mindkét DRS-zónát meghosszabbítják.

A múlt hétvégi Belga Nagydíjon ugyanakkor a Kemmel egyenesen lévő, szintén meghosszabbított DRS-zónán feltűnően könnyen mentek az előzések, ám a versenyigazgató Charlie Whiting szerint ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

“Spa azért más, nem? Sokszor láthattuk, például Sebastian (Vettel) esetében is, hogy DRS nélkül előzte meg Lewist (Hamilton), egyszerűen azért, mert az Eau Rouge-ban jobban sikerült lendületet vennie. Itt mindig van ilyen, de más pályákon más lesz.”

Forrás: Fotó: Europress
Kapcsolódó címkék: DRS F1 Forma-1 Sport