Van annak valami diszkrét bája, amikor két dúsgazdag milliárdos apuka kezd háborúskodni azon, hogy melyikük vehet Forma-1-es csapatot a fiának. A Force Indiáért Lance Stroll apja, Lawrence Stroll, illetve a csapat fejlesztőpilótájaként dolgozó Nyikita Mazepin apja, Dimitrij Mazepin küzdött – és utóbbi veszített.

Az orosz vegyipari óriás, az Uralkali mögött álló Mazepin ezt nehezen nyelte le, és most azzal vádolja a Force India csődbiztosait, hogy Strollék ajánlatának elfogadásakor nem a csapat és a hitelezők legjobb érdekei szerint jártak el.

Az Uralkali állítólag két ajánlatot is tett a Force Indiáért, az egyikben ötéves befektetési programot is letettek az asztalra. A csapatot azonban olyan jogi konstrukcióban vásárolták volna meg, amely Vijay Mallya problémás helyzete miatt nem volt járható út.

Az Uralkali ajánlatot tett a csapat vagyontárgyaira is, de végül Strollék lettek a befutók. A cég kifogásolja, hogy a csődbiztosok nem reagáltak telefonhívásokra, és csak egy rövid üzenetben adtak tájékoztatást arról, hogy más lett a befutó.

Az Uralkali szerint az eladási folyamat nem volt átlátható, és nem biztosítottak egyenlő feltételeket a pályázók számára. A felszámolási eljárásra kijelölt FRP Advisory visszautasította a vádakat.

Forrás: Racefans.net