Eléggé ingerült volt Max Verstappen, miután a 2018-as F1-es Magyar Nagydíj ötödik körében észlelte, hogy elment az erő a Renault-motorral hajtott Red Bulljából. A holland nem fukarkodott a káromkodással kiesésekor. „A k**va életbe! Ki**szott vicc, hogy mindig ez van ezzel a sz*rral, most komolyan! Miért nem mehetek tovább, lesz*rom, ha felrobban mögöttem a motor” – mondta a csapatrádión.

“Nagyon dühös voltam a rádiózáskor. Szerintem elég sok mindent kisípoltak, kár érte, jobb lett volna, ha hagyják” – mondta utólag.

“Az autó jónak tűnt. Utólag mindig nehéz az eredményt megtippelni, de simán meglehetett volna az 5. hely, ha az elöl haladókkal nem történik semmi” – tette hozzá.

F1: Őrjöng a Red Bull a motorok miatt 1

Verstappen a hétvégén korábban már elmondta, a motor gyengesége miatt fél másodpercet vesztenek egy körön. Így csak olaj volt a tűzre az újabb hiba. Főnöke, Christian Horner elárulta, a fékenergia-visszanyerő rendszer (MGU-K) mondott csütörtököt, csakúgy, mint egy hete Daniel Ricciardo esetében Németországban.

„Max szerencsétlenül járt” – mondta Horner. „Egy motorhiba. Nem lep meg, de tényleg. Az MGU-K lehetett” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke, akik jövőre már a Honda erőforrásait veszik igénybe. „Több millió fontot fizetünk a legkorszerűbb termékekért, és hát látszik, hogy ezek jóval a színvonal alattiak.”

„Frusztráló helyzet ez. Daniel még versenyben van, de majd meglátjuk, milyen kifogásokkal jön ezúttal Cyril a verseny után” – mondta Horner a futam közben, utalva a Renault főnökére, Cyril Abiteboulra.