Élő: Forma-1 Brit Nagydíj

Behúzza-e Hamilton zsinórban ötödik győzelmét, vagy a Ferrari elrontja az angolok buliját? Hogy bírják majd a gumik a meleget? Élő képes-szöveges közvetítés a Forma-1-es Brit Nagydíjról.

Élő: Forma-1 Brit Nagydíj

A szokásosnál melegebb időben (26 Celsius-fokos levegő- és 52 fokos aszfalthőmérséklet) sorakoztak fel a Forma-1-esek a 2018-as világbajnokság 10. fordulóját jelentő Brit Nagydíj rajtjához a silverstone-i pályán.

Élő: Forma-1 Brit Nagydíj 1

A pole-ból a hazai hős, Lewis Hamilton kezdhetett, aki zsinórban ötödszörre indult az első rajtkockából otthon, célja pedig a zsinórban ötödik, összesen hatodik silverstone-i győzelem volt, mindkettő új rekordot jelent.

Hamilton mellől és mögül is egy-egy ferraris, a bajnokságot egyetlen pont előnnyel vezető Sebastian Vettel, valamint Kimi Räikkönen indult, a finn veterán mellé mercedeses honfitársa, Valtteri Bottas állhatott fel.

A harmadik sorból az angol pályán relatíve versenyképtelen Red Bull pilótái, Max Verstappen és Daniel Riccardo várták a rajtot, a negyedikből a megint remeklő Haas párosa, Romain Grosjean és Kevin Magnussen, az ötödikből a sauberes Charles Leclerc és a silverstone-i Force Indiát képviselő Esteban Ocon kezdett.

A rajtrácsra csak 17 autó állhatott fel, ugyanis az időmérős incidensek után a Williamsnél úgy döntöttek, a versenyre visszaszerelik az autókra a korábbi, biztonságos hátsó szárnyat, míg a Toro Rossó-s Brendon Hartley az utolsó szabadedzésen történt balesete után új kasztnit és erőforrás-részelemeket is kapott, így ők hárman a bokszutcából rajtolhattak.

A Pirelli a futam előtt egykiállásos stratégiákat jósolt lágy-közepes vagy lágy-kemény kombinációval, előbbi esetben 16-19, utóbbiban 13-16 körös első etappal. A meleg miatti fokozott gumikopás esetére két 12 körös lágyas majd egy hosszabb közepes keverékes etapot tartott ideálisnak a gumiszállító.

A top10-ből mindenki a lágyakon kezdett, hátrébb is csak Nico Hülkenberg (11.), Carlos Sainz (16.), Stroll és Hartley választotta a közepes keveréket.

vége 0 új esemény

2018 Forma-1 Brit Nagydíj, futam

15:15

Rajt/1. kör

A lámpák kialvásakor Hamilton lassan reagált, Vettel és Bottas is megelőzte, Räikkönen támadta a címvédőt, az 3. kanyarban összeértek, a mercedeses angol kipördült, elment mellette a mezőny. Räikkönent megelőzte a két Red Bull, de a finn hamar visszaelőzte Ricciardót. Hamilton a rádión az autó sérülését jelentette.

15:18

2. kör

A sorrend: Vettel, Bottas, Verstappen, Räikkönen, Ricciardo, Hülkenberg, Leclerc, Ocon, Sainz, Magnussen, Alonso, Gasly, Grosjean, Ericsson, Vadoorne, Szirotkin, Hamilton, Stroll, Perez. Hartley kiment ugyan a pályára, de az első kör végén vissza is tért a bokszba, betolták a garázsba.

15:21

5. kör

Hamilton a sérült autóval is már 11. helyre kapaszkodott előre.

15:23

6. kör

Hamilton folytatta az előretörést, Magnussen megelőzésével felért a top10-be, ugyanakkor a rádión továbbra is panaszkodott az autóra, főleg a hátuljára.

15:25

7. kör

Räikkönent 10 másodperces időbüntetéssel sújtották a Hamilton-incidensért. Az angol közben újabb helyet lépett előre.

15:28

10. kör

Hamilton Leclerc legyűrésével a 7. helyre lépett, és már Hülkenberget üldözte.

15:30

11. kör

Hamilton Hülkenbergen is túljutott, a 13 másodperccel előtte haladó Ricciardo levadászásába kezdett.

15:35

14. kör

Räikkönen kiment a bokszba, letöltötte a 10 másodperces büntetést, amely után villámgyorsan kereket cseréltek a Ferrarin, közepes keveréket kapott. Ugyanakkor Sergio Perez és Fernando Alonso is cserélt. Räikköne a 10. helyre tért vissza.

15:37

15. kör

A ferraris finn gyorsan megelőzte Sainzot, átvette a 9. pozíciót.

15:41

18. kör

Räikkönen Leclerc-t és Hülkenberget is legyűrte, a 6. helyre lépett fel, miközben Verstappen kereket cserélt, közepeseket vett fel. A holland az 5. helyre tért vissza a pályára, 7 másodperccel a ferraris finn elé.

15:44

19. kör

Ricciardo és Leclerc is megjárt a bokszot, a Saubernél villámgyorsan, de túl gyorsan dolgoztak, rosszul rögzítették a jobb hátsóját, a monacói kénytelen volt félreállni a pályán.

15:46

21. kör

A vezető Vettel is kiment a közepesekért, Bottas átvette a vezetést, a német nem sokkal Hamilton elé ért vissza.

15:47

22. kör

Bottast sem tartották kint tovább, ő is cserélt, a finn a 3. helyre jött vissza.

15:49

23. kör

Hamilton elengedte a friss gumikon érkező Bottast. Az angol egyébként a rádión azt jelezte, hogy még bírják a lágy gumijai, nem kíván cserélni.

15:54

26. kör

A 25. kör végén Hamilton is kiment a bokszba, megkapta a közepes szettet, amellyel a futam második felét már elvileg gond nélkül teljesíthette. Magnussen is cserélt.

15:56

27. kör

A sorrend féltávnál, a kerékcserék után: Vettel, Bottas, Verstappen, Ricciardo, Räikkönen, Hamilton, Hülkenberg, Ocon, Alonso, Magnussen, Sainz, Gasly, Perez, Ericsson, Grosjean, Vandoorne, Stroll, Szirotkin.

16:01

31. kör

Ricciardo másodszorra is kereket cserélt, visszatért a lágyakhoz. Az ausztrál Räikkönen és Hamilton mögé, a 6. helyre esett vissza ezzel.

16:04

32. kör

A sauberes Marcus Ericsson az 1. kanyarban elszállt, hatalmas tempóval csapódott a gumifalnak. Nem csukta időben a DRS-t. Biztonsági autót rendeltek el.

16:07

34. kör

Vettel, Verstappen, Räikkönen kereket cserélt, lágyakat kaptak. A Mercedes pilótái kint maradtak a néhány körös közepeseken. Vettel Bottas és Hamilton szendvicsébe került, majd Verstappen, Räikkönen és Ricciardo következett.

16:17

38. kör

A safety car a 37. kör végén engedte el a mezőnyt, Bottas nagyon lelassított, majd jól lőtt ki. Verstappen a célegyenes előtt még benézett Hamilton mellé, ám végül Räikkönen előzte meg a hollandot, ő azonban nem hagyta magát, visszavette a helyét. Romain Grosjean és Carlos Sainz ütközött a 9. kanyarban, újra beküldték a biztonsági autót.

16:25

42. kör

A biztonsági autó a 41. kör végén ment ki, Bottas megint nagyon lelassított, jól el is lépett, az élen nem történt pozíciócsere, de friss lágy gumikon lévő Alonso elvette a 9. helyet Magnussentől, de a dán később visszaelőzte a spanyolt.

16:27

43. kör

Vettel keményen üldözte Bottast, igyekezett minél előbb a finn elé kerülni. Räikkönen megelőzte a hibázó Verstappent, elvette tőle a 4. helyet.

16:29

44. kör

Vettel és Bottas vérre menő csatát vívott, a finn végtelenül keményen védekezett. Räikkönen Hamiltont próbálta megelőzni, elsőre sikertelenül.

16:32

46. kör

Verstappen megpördült, egy helyet veszített, csapattársa, Ricciardo mögé esett vissza a 6. helyre.

16:35

48. kör

Verstappen kiállt a versenyből, félrehúzódott a pályán, miközben Hamilton átvette a 2. helyet Bottastól, minden bizonnyal csapatutasításra, a bajnokság érdekében.

16:37

49. kör

Räikkönen elment Bottas mellett, a ferraris finnt a rádión Hamilton üldözésére biztatták. A ritmust veszítő mercedeses finn megkapta a nyakára a Red Bull-os Ricciardót.

16:47

52. kör/befutó

Räikkönen már nem tudott elég közel kerülni Hamiltonhoz, és bár Bottas alatt nagyon csúszkált a Merci a kopott közepeseken, Ricciardo sem bírt a másik finnel. Vettel végtelenül izgalmas futam végén hozta a győzelmet a Ferrarinak.  A négyszeres bajnok idei második silverstone-i, idei negyedik, pályafutása 51. futamgyőzelmét aratta. A bajnokságban 8 pontra növelte előnyét Hamiltonnal szemben.

A címvédő angol sorozata megszakadt, de nagyszerű felzárkózásnak köszönhetően így is a 2. lett, a Ferrari Räikkönen 3. helyének köszönhetően kettős dobogónak örülhetett.

A további pontokon Bottas, Ricciardo, Hülkenberg, Ocon, Alonso, Magnussen és Gasly osztozott.

16:48

Eredmény

Élő: Forma-1 Brit Nagydíj 1

Forrás: Fotó: Europress

Kommentek