Ricciardo ezzel pályafutása második pole-pozícióját szerezte, két évvel az első, szintén monacói siker után. Az időmérő részletes összefoglalója itt olvasható. Az interjúkat a Ricciardóval és Hamiltonnal a korábbi kétszeres monacói győztes David Coulthard készítette.

Daniel Ricciardo (1.)

„Csütörtökön kijelentettem, hogy minden eseményen én leszek a leggyorsabb. Már csak a verseny van hátra, és ünnepelhetünk! Még mindig alig hiszem el! Eddig mindent megtettem, amit lehetett. Holnap befejezzük a munkát, kellemes néhány nap ez.”

Sebastian Vettel (2.)

„Mindig van egy olyan érzése az embernek, hogy még van a körben egy kicsi, de ma semmi sem fenyegette Daniel pole-ját. Gratulálok, ez ma az övé volt. Már csütörtökön erősnek tűntek, majd ma reggel is. Olyan közel értünk, amennyire lehetett, most már látjuk, mire lehetünk képesek holnap. A beállításokkal játszadoztunk, hogy minden kipréseljünk az autóból. Tudtuk, hogy ezt kell tennünk, ha az első sorból akarunk indulni” – mondta a Ferrari négyszeres világbajnoka, aki az első interjús körből kimaradt.

„Várható volt, hogy a Red Bull gyors lesz. Erős autójuk van, több leszorítóerejük, mint bárki másnak. Tudtuk, hogy ezen a pályán erősek lesznek. Kanada megint különböző lesz. Ami számunkra fontos, hogy vannak lehetőségek még az autóban. Ma kétségtelen, ki volt a legjobb, megérdemli a pole-pozíciót, nem számít, hogy jobb volt egy kicsit a kocsija. Erről szól az egész.”

Lewis Hamilton (3.)

„Gratulálok Danielnek, remek munkát végzett! Egész hétvégén nincs meg a tempónk, tudtuk, hogy ez lesz. Mindent beleadtam, amit tudtam, nem tudom, hogy javított-e az utolsó körén, de kicsit jobb voltam, de nem tudtam megelőzni. Hosszú verseny áll előttünk, nem tudom, hogy a többiek egyáltalán kipróbálták-e a másik gumit, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Résen kell lennünk, és időben reagálnunk az eseményekre holnap. Remek a közönség, köszönet mindenkinek, aki eljött.”

„Nincs meg a tapadásunk. 21 versenyből áll a szezon, és a mérnökök arra figyelnek, hogy a pályák többségén működjön a kocsi. Csak néhány ilyen lassabb pálya van. Nem bánjuk, ha a Red Bull gyors itt, mert több olyan pálya van, mint Barcelona, ahol gyorsak voltunk, így arra koncentrálunk.”