Kimi Räikkönennel a Ferrari az elmúlt három évben szezonról szezonra hosszabbított, így a 38 éves finn szerződése 2018 végén lejár. Bár Sebastian Vettel nagyon szereti a csapattársát, a 2007-es bajnok pedig rég volt olyan versenyképes, mint idén, pletykák szerint ez lehet az utolsó éve a Scuderiánál, ugyanis a Red Bull-os Daniel Ricciardónak adhatják a helyét.

A finn veterán nem törődik a spekulációkkal:

“Ugyanaz a sztori, amióta csak az eszemet tudom, már vagy 15 éve minden szezon végén repülök. Ha elég sokáig mondogatják, egyszer csak valóra válik, aztán igazuk lesz. De én csak teszem a dolgomat. Élvezem a versenyzést, ez az egyetlen dolog, amiért itt vagyok, a többit meg majd meglátjuk” – mondta.

“Minden évben megy a szövegelés, nagy részének semmi alapja, majd meglátjuk, mi lesz a végén.”

Räikkönen idén Azerbajdzsán kivételével végig az első sorba kvalifikált és a bahreini bokszutcai kiesésen kívül mindannyiszor dobogóra állt a futamok végén. A felvetésre, hogy talán az idei jó forma mellett emelt fővel távozhatna az év végén, így felelt:

“A csapatnál tudjuk, hogy mit szeretnénk, és majd meglátjuk, hogy egybevágnak-e az érzéseink. Pillanatnyilag csak jól akarok teljesíteni, hosszú az idény és messze még az év vége.”