Ahogy köztudott, a múlt vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Kimi Räikkönen második kerékcseréje igen csúnyán alakult, a 36. körben kiálló finn autóján csak három lágy abroncsot cseréltek szuperlágyra, a bal hátsóval nem történt semmi, ennek ellenére a pilótát kiengedték.

Räikkönen elütötte egyik, még az autónál tevékenykedő szerelőjét, Francesco Cigarinit – az olasz kettős lábszártörést szenvedett –, majd kénytelen volt a bokszutcában megállni, kiesett. A veszélyes kiengedésért utólag 50 ezer eurós (15,6 millió Ft) bírságot szabtak ki a csapatra.

Sanghajban a csapatvezetői sajtótájékoztatón a Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene “elmagyarázta”, mi is történt múlt vasárnap:

“Hadd tisztázzam egyszer és mindenkorra, hogy az egész csapatot nagyon bántja, hogy egy ember megsérült, ezért mi magunk is ki akartuk vizsgálni a folyamatot. Az FIA-val közösen tekintettük át a történteket, hiszen nekik is ugyanannyira fontos a biztonság, mint nekünk. Végigvettük az egészet.”

“Megvan a procedúránk, hogy a futam alatti kerékcserék a lehető legbiztonságosabbak legyenek. Három tényezőről van szó. Az egyik az emberi ellenőrzés, a második mechanikai, a harmadikat pedig egy elektronikus eszköz végzi. Most az történt, hogy a bal hátsót rosszul kezeltük, az elektronikus eszköz nem olvasta be megfelelően, és zöldet adott.”

“Még egyszer: az FIA-val közösen áttekintettük a folyamatot, hogy ne történhessen még egyszer ilyesmi. A mi érdekünk is ez, hiszen mindennél fontosabbak számunkra az embereink.”

 

Arrivabene “magyarázatából” nem derült ki, hogyan is kezelték rosszul a bal hátsót, miért maradt a helyén a régi kerék, és hogy mi értelme a hármas biztonsági rendszernek, ha az egyik elemnél becsúszó hiba borítja az egészet.

A Ferrari-főnök köszönetet mondott a Cigarini ellátásában részt vevő egészségügyi személyzetnek: “Szeretnék köszönetet mondani az orvosunknak, az FIA egészségügyi stábjának és a Bahreini hatóságoknak is, amiért azonnal a lehető legjobb orvosra bízták a műtétet, és az egész napos segítségükért!”

Forrás: Fotó: Europress