Reggel – a korábbi előrejelzéseknek megfelelően – havazás fogadta a Forma-1-es mezőnyt a barcelonai versenypályán az első tesztelés harmadik napján. Az időjárási körülmények miatt az első három órában ki sem nyitották a bokszutcát – a Mercedesnél hóembert készítettek addig -, csak délben, a hó olvadásával kezdődhetett meg a körözés.

Azért senki nem kapkodta el a dolgot a fagyos időben, végül negyed kettőkor Fernando Alonso merészkedett ki elsőként a pályára a McLarennel. A spanyol csak egy installációs, terepfelmérő kört ment, majd utána ugyanígy tett a Red Bull-os Daniel Ricciardo, bár az utóbbi ki is csúszott a kavicságyba, de szerencsére vissza tudott menni a bokszutcába.

Idővel az Alfa Romeó-s Marcus Ericsson, a williamses Robert Kubica és a Toro Rossó-s Brendon Hartley is kimerészkedett a pályára, de csak egy-egy körre, mért időt senki nem futott.

Délután aztán esett is, ami sokaknak végképp elvette a kedvét a munkától, de nem Alonsóét, aki a legvégén többkörös etapokat is teljesített, egyedüliként mért köröket is futott, természetesen így ő lett a nap leggyorsabbja (2:18,545 – egy perccel rosszabb Vettel tegnapi csúcsánál) és legszorgalmasabbja (11 kör) is.

Bár a kétszeres világbajnok hazai sztár hősiesen küzdött az elemekkel, a szerdai nap összességében nagy pénz- és időpocsékolás volt a mezőny számára, fájdalmas veszteség az elúszott nap az igen korlátozott, kétszer négynapos tesztkeretből.