2014-ben a Forma-3-as Európa-bajnokságban Max Verstappen Esteban Ocon ellen vívott és veszített, ám mégis a holland pilóta került a Forma-1-be a Red Bullnak köszönhetően. Míg Verstappen 2016 tavaszán már minden idők legfiatalabb futamgyőztesévé vált, a Mercedes-nevelt francia csak a szezon második felében mutatkozott be a sereghajtó Manrónál, azonban 2017-re már a Force Indiánál kapott lehetőséget.

Ocon él is vele: első teljes idényében két futam kivételével mindig pontot szerzett, első ízben az utolsó előtti fordulóban, a Brazil Nagydíjon nem ért célba, ráadásul gyakorlatilag pariban volt tapasztalt csapattársával, Sergio Perezzel.

A Force India szerint a 21 éves Ocon személyében Verstappenhez mérhető tehetség vezet náluk.

“Nehéz megítélni, hiszen más autót vezetnek. De Max egy nagy szerződést kötött a Red Bull-lal, mi valószínűleg századért kaptuk meg Ocont. Mindenesetre úgy gondolom, hogy Esteban ugyanolyan jó, mint ő. Rögtön tudtuk, hogy különleges pilóta, amikor első ízben az autónkba ült. Nagyon jól érti az autót, nagyon jól uralja, képes nagyon hamar a határig vinni és szavakba is önteni, mit érez a volánnál. Azt is tudja, mit szeretne kihozni az autóból, ami a korához képest érettséget árul el” – magyarázta a csapatigazgató Otmar Szafnauer a brit Sky Sportsnak.

“De a legnagyobb erénye a folyamatos fejlődés. A 2017-es kezdéstől mostanra nagyon sok tekintetben javult, emiatt is tudott kettő kivétellel minden futamon pontot szerezni és ezért volt képes megszorongatni Checót. Szombatonként sosem tudjuk, melyikük lesz előrébb az időmérőn.”

Szafnauer ugyanakkor azt is tudja, nem marad örökké az övék a fiatal sztár:

“Néha a kölcsönzés jobb, mint a vásárlás. A Mercedes visszahívhatja, és minél jobban szerepel, annál nagyobb az esélye, hogy annál a csapatnál kap majd szerepet, de egyelőre még a miénk. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de szerintem ezután is csak fejlődni fog.”

Forrás: Fotó: Europress